2008. február 1., péntek

Zabpelyhes keksz




Hozzávalók:

15 dkg puha margarin / vaj
csipetnyi só

6 dkg cukor

6 dkg nádcukor lágy sötétbarna

1 tojás

15 dkg zabpehely

10 dkg teljes őrlésű tönkölybúza liszt (másfajta is jó)

1 kávéskanál őrölt fahéj
5 - 10 dkg mazsola

½ kávéskanál szódabikarbóna

Elkészítés:

A margarint csipetnyi sóval habosra kavarjuk, hozzáadjuk a cukrot, jól kikeverjük, majd a tojással is eldolgozzuk. Belekeverjük a szódabikarbónás, fahéjjal elkevert lisztet, és a zabpelyhet.

Az összeállított tésztát hűtőbe tesszük kb. fél órára.

A masszából kanállal diónyi darabokat sorakoztatunk egymástól kissé távolabbra, papírral bélelt sütőlapra, majd a megnedvesített kanál hátával korong-formára ellapítgatjuk.

Előmelegített, 180 °C - os sütőben sütjük ki, kb. 12-15 perc alatt.

Ha kisült, kissé még puha a sütemény, kihűlés után ropogóssá válik. Ne süssük túl, mert kiszárad.

Ízesíthetjük csokoládéval is, ebbe a mennyiségbe 10 dkg, apróra darabolt csokoládét keverünk, úgy hogy a liszthez adjuk hozzá.
Sőt, még finomabb, ha csokoládémázat csorgatunk a tetejére, tortabevonóból ké
szítve.



Gyorsan elkészül, nem túlzottan látványos, de nagyon ízletes ropogtatnivaló! Mi "chocitonak" hívjuk a régi reklám alapján, „ronda és finom”.

Kb. 35 db lesz belőle.

Nincsenek megjegyzések: